Egy vagy két mellből?
Szoptatás

Egy mellből vagy két mellből szoptassak?

Ez is egy olyan gyakori kérdés, amivel az édesanyák a védőnőhöz, gyermekorvoshoz vagy a laktációs szaktanácsadóhoz fordulnak.

Egy vagy két mellből?Az az igazság, hogy ebben is, mint mindenben, érdemes a baba igényeit nézni. Vannak olyan kisbabák, akik kis súllyal születnek, aluszékonyabbak, keveset tudnak szopizni és ez nem csak az első napokban lehet rájuk jellemző, hanem a későbbi hónapokban is.
Vannak azonban olyan kicsik, akiknek úgy tűnik feneketlen a bendőjük, már az első héten 70-90 ml-t esznek és meg sem kottyan nekik! Az édesanyának kell látni, hogy az ő kicsijének mik az igényei.
A babák nem egyformák, mint ahogy a felnőttek sem és ez már nagyon korán, az első napokban kiderül! Testvérek között is nagy lehet az eltérés étvágy terén is, emiatt sem kell aggódni.

Az a lényeg, hogy semmi baj sincs azzal, hogyha valaki mindig csak az egyik melléből szoptat, és a következő etetésnél pedig a másikból, és ugyanígy az sem gond, hogyha mindig mind a két mellével megkínálja a babát.

Amire fontos odafigyelni, az az a szabály, hogy Az első mellet mindig ürítsd ki, azaz akkor cseréljünk mellet, ha már az első teljesen (sosem tud teljesen kiürülni, de érzi az ember, hogy ez most kb. üres) kiürült. Ezzel tudjuk elkerülni azt, hogy a baba túl sok első tejet kapjon, amiben sok a laktóz, és emiatt fájjon a hasa. Az is belefér, hogy egyik mell-másik mell-újra az első mell.

Az is elképzelhető, hogy a baba eleinte megelégszik egy mellel is, majd ahogy növekszik, nő az igénye is és két mellből fog szopizni egy etetés alkalmával is. Lehet az is, hogy napszakonként is változik az étvágya és míg például délelőtt egy mell is elég neki, délután a nyűgösebb órákban folyton csak szopizna. Ilyenkor mindenképp érdemes mind a két mellből szoptatni.

Az tévedés, hogy azért szeretne két mellből szopizni a baba, mert nem elég a mama teje. Annyi tej termelődik, amennyi a babának kell, ha mindig mellre kerül, amikor szeretne. Azt is fontos tudni, hogy egy mell is elég egy baba ellátásához. Nagyon sok olyan eset van, amikor valami miatt az édesanya csak az egyik melléből tudott szoptatni és az az egy mell is elegednő tejet tud termelni a kisbabának. A tej mennyisége ugyanis a baba igényeit követi.

A variációk száma végtelen, mindenkinek saját magának kell megtalálnia, hogy mi a legjobb neki és a babájának. Nem szabad megijedni akkor sem, ha  a babánk esetleg kevesebbet vagy éppen többet eszik, mint a szomszéd kisbabája; és akkor sem kell kétségbeesni, hogyha azt vesszük észre, hogy a baba esetleg többet szeretne szopizni, mint eddig.

Figyeljük az igényeit és bízzunk a babában és az anyai ösztöneinkben! Ha nehézséged van, kérd ki szakember véleményét, szoptatási tanácsadónk szívesen meglátogat az otthonotokban!

Leave a Reply