Szoptatás

Honnan tudhatom, hogy a kisbabám szopizni szeretne – avagy mik a korai és késői éhségjelek

baby sucking her handPont a hétvégén beszélgettem egy kismamával, és szóba került az, hogy a babája már a születése után nem sokkal szívesen szopogatta a kis kezét. Vajon mi miatt lehetett ez? Talán mert máris az ujját szeretné szopni a kicsi?
Ennek a mamának is elmondtam azt, amit ebben a cikkben is leírtam, hogy léteznek ún. korai és késői éhségjelek, amiknek fontos az ismerete. Ha ezeket felismerjük, jobban megérthetjük a kisbabánk jelzéseit!

A korai és késő éhségjelek elnevezés nagyon becsapós, mivel azt sugallja, hogy a kisbaba csak akkor szeretne szopizni, ha éhes. Pedig ma már pontosan tudjuk, hogy a szoptatás sokkal több mint anyatejes táplálás!  A kisbaba nem csak akkor szeretne szopizni hogyha éhes, hanem akkor is ha szomjas, fáradt, babusgatásra, közelségre vágyik vagy ha fáj valamije.

Nézzük meg, mik azok a jelek, amikből arra következtethetünk, hogy a kisbabánk szopizni szeretne!

Korai éhségjelek:
cuppogás,
– tátogás,
– kezecskéjét a szájába veszi,
– nyelv kinyújtás,
– fej forgatása (keresgélés).

Ha ezekből a jelekből valamelyiket látjuk, akkor érdemes reagálni a baba jelzéseire, akár akkor is, ha még fel sem ébredt teljesen, csak félálomban van. Ha ekkor nem reagálunk, akkor egy idő után a nyugatalanság fokozódik és a baba előbb-utóbb sírni kezd.  A sírás pedig már késői éhségjel!

Nem csak azért érdemes már a korai éhségjelekre odafigyelni, mert kutatások bizonyítják, hogy a sírásnak nem csak rövid, hanem hosszú távú hátrányos hatásai vannak a baba idegrendszerére és személyiségfejlődősére; hanem azért is jó, korán mellre tenni a babát, mert egy síró kisbabát először meg kell nyugtatni mivel  nehezebben  szopiznak a babák zaklatott lelkiállapotban.

Persze minden baba más, emiatt a temperamentumosabb babáknál rövidebb idő telik el az első jelek és a sírás között, nem lehet nyílván teljesen kivédeni, hogy egy baba néha sírjon. Ha egy kisbaba sokat van testközelben (hordozás, együtt alvás (egy szobában vagy egy ágyban)), akkor a mama gyorsabban tud reagálni a jelzésekre.

Az is fontos, hogy kb. 3 hónapos kortól kezdve a babák szívesen szopogatják a kezüket, öklüket, ezért ettől kezdve ez a jel, nem tekinthető egyértelműen éhségjelnek. Ha viszont úgy látjuk, hogy a baba nyugtalan és keresgél, akkor valószínűleg szopizni szeretne.

Nem kell elkeseredni, hogyha eleinte nem tudunk kiigazodni a kisbabánk jelzésein, időbe telik mindenkinek, míg megismeri a babáját! Legyen a baba sokat testközelben és az összehangolódás gyorsabban fog menni! Ha úgy érzi nem boldogul, kérje szoptatási tanácsadó véleményét.

Felhasznált irodalom:
1.
Dr. Török Szabolcs: Laktációs Szaktanácsadó Vizsgára Felkészítő Szakirányú Továbbképzési Szak tankönyv I. 2012

Leave a Reply