Szoptatás

Komfortszopás

smiley baby boy isolated on whiteMi az a komfortszopás?
A szoptatásnak két része van: az első rész az az, amikor a baba ténylegesen tejhez jut, tehát táplálkozik; a második pedig az, amikor már jóllakott és „csak” kedvére szopizik.

Miért fontos a komfortszopás?
A baba szempontjából azért fontos, mert a szopás számára nem csak evés és ivás, hanem megnyugvás, fájdalomcsillapítás. Segít ellazulni, elaludni és erősíteni a kötődést az édesanyjához, illetve fontos szerepe van az orális imprinting kialakulásában is.

A mama szempontjából azért fontos, mert neki is segít kialakítani a kötődést, kevés annál szebb dolog van az életben, mint amikor egy kisbaba félálomban, ellazultan és láthatóan boldogan és elégdetten fekszik az ember karjában; másrészt pedig a komfortszopásnak nagyon nagy szerepe van a megfelelő tejmennyiség kialakításában is, mivel ez is mint inger éri a mellett. Tehát, a tejtermelés szempontjából is nagyon fontos és értékes.

Fontos azt elmondani, hogy az egy tévhit, hogy a mellbimbó felázik, kisebesedik ha sokat van mellen a baba! Ha helyesen van mellretéve és nincs semmilyen más probléma (például: lenőtt nyelv, lapos bimbó stb.), akkor a bimbó nem sebesedik ki csak azért, mert a baba komfortszopizik.

Mielőtt még megijednénk, el kell mondanom, hogy a komfortszopizást nem úgy kell elképzelni, hogy a kisbaba szopizik és utána még órákig csak szivogatja a mellet. A komfortszopás változó időtartamú, és ha az édesanya már kellemetlennek érzi, akkor egyszerűen meg tudja szakítani.

Sok esetben a baba ilyenkor szépen alszik tovább és le lehet tenni. Ha meg nem, akkor vagy visszaadja a mama a mellét, ha elalszik a baba úgyis kiesik a szájából, vagy ha kényelmetlen már a számára, akkor meg lehet próbálni sétálni picit a babával, ringatni kicsit, ezzel kiváltható a komfortszopás valamennyire.

Arra bátorítok mindenkit, hogy mint mindenben, ebben is találja meg a magának és a babának legjobb utat, de mindenképp fontos szem előtt tartani, hogy:

  • a bimbó ettől nem fog kisebesedni, tehát ettől nem kell félni,

  • a szoptatás ezen része a babának ugyanolyan fontos,mint amikor ténylegesen eszik-iszik,

  • a tejtermelés szempontjából is kiemelkedő szerepe van a komfortszopásnak.  

    Bizonytalanág esetén kérje szoptatási tanácsadó segítségét!

 

Leave a Reply